feb 28 2020

Hóesésben is megy a mixerbeton.

39.jpgEgy kis hóesés nem akadály mixerbeton szállítás esetén felkészült kivitelezők esetén. Ha a munkaterület és az oda vezető út is megfelelően le van tisztítva és elő van készítve akkor részünkről sincs akadálya a megbeszélt munkafolyamat elvégzésének. Végig aszfaltozott útburkolat vezetett az építkezésig és a telken belül is egy szilárd burkolatú területen tudott kitalpalni kényelmesen a pumix. Így zavartalanul került a helyére a mixerbeton még bőven a korai sötétedés előtt.


már 24 2019

Bérház udvarán is terül a mixerbeton.

35.jpgBudapesti bérház udvarának személygépkocsik számára alkalmas parkolóvá alakítása zajlik a képen. A szűk kapubejárat miatt csak az utcáról kerülhetett bepumpálásra a mixerbeton Budapest tizenharmadik kerületében. Szerencsére volt annyi hely a bejárat előtt, hogy kitalpalhasson a pumix gépkezelője. A mixerbeton szállítás is zavartalaul folyhatott a széles utcában a forgalom akadályoztatása nélkül. Két egymást követő délelőttöt vett igénybe a teljes parkoló megtöltése mixerbetonnal.


feb 16 2019

Mixerbeton egy belvárosi övezetben.

34.jpgOlyan szállítási címen, ahol csak maximum huszonnégy tonnás össztömeggel hajthatnak be a beton mixerek, egy kicsivel többe kerül a leszállított mixerbeton mint ott, ahol harminckét tonna a korlátozás felső határa. Ugyanis itt egy fordulóval kevesebb köbméter mixerbeton szállítható ki az építkezésre ugyan akkora szállítási költség mellett. Ebből kifolyólag ajánlott az építkezés megkezdése előtt tájékozódni a helyi szabályozásokról.


jan 05 2019

Mixerbeton többnyire délelőtt.

33.jpgHétvégén többnyire csak szombat délelőtt tartanak nyitva a mixerbeton gyárak. Délutáni szállítási időpontra csak akkor szoktak felvenni megrendelést, ha a gyár és a munkagépek már délelőtt is dolgoznak valahol egy másik építkezésen. Abban az esetben is csak akkor, ha nem egy nagy mixerbeton mennyiség igényű vagy kimondottan hosszú ideig tartó munkáról van szó. Ebben az esetben valószínű, hogy javasolni fognak egy hétköznapra eső szabad időpontot, amennyiben az még a mixerbeton megrendelőjének is alkalmas.


jún 02 2018

Mixerbeton "surrantás".

32.JPGMixerbeton surrantásakor az első dolog amiről meg kell győződni, hogy a teherautók meg tudják-e közelíteni biztonságosan a munkaterületet rakományukkal. Ez azt jelenti, hogy nem akadnak el sárban vagy laza talajban és nem okoznak kárt olyan szilárd burkolatú útban, ami nem a súlyuknak megfelelő terhelésre lett kialakítva. Erről még a mixerbeton szállítás megkezdése előtt kell meggyőződni, hogy ha esetleg mégis pumpára lenne szükség a munka elvégzéséhez, akkor maradjon rá elég idő.


már 28 2018

Előre leadott mixer beton rendelés.

31.jpgTélen nem elég csupán besétálni egy gyárba és befizetni az aznapra szükséges mixer beton ár ellenértékét. Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy az adott napon egyáltalán nincs is nyitva az üzem. Ha ugyanis nincs leadva előre arra a napra egyetlen köbméter mixer beton vásárlására vonatkozó konkrét megrendelés sem, akkor rendszerint inkább zárva tartanak az üzemek. A gyártás és a szállítás gépeit sem gazdaságos feleslegesen készenlétben tartani hideg időben. Inkább le víztelenítik a dolgozók őket, nehogy károsodást szenvedjenek.


már 11 2018

Hirtelen megnő a mixerbeton igény.

30.jpgEgyik napról a másikra hirtelen növekszik meg a kereslet a mixerbeton iránt a téli hideg megszűnését követően. Amint a nappali fagyokat felváltja a pozitív hőmérséklet és a gyakori csapadék megszűnése. Ebben az időszakban nem ritka, hogy a például egy hosszabb csapadékos időszakot követően egyszerre akkora mennyiségű mixerbeton megrendelés érkezik be a gyárakba, hogy azt már egy nap alatt nem lehet teljesíteni. Ilyenkor a rendelések beérkezési sorrendje dönti el, hogy melyik mixerbeton szállítás teljesül azon a napon és melyik csúszik át a következőre napra.


jan 25 2017

Hány köbméter mixerbetonra vonatkozik.

Az árajánlatban megadott mixerbeton árak kialakításakor jelentős szerepet kap az, hogy hány köbméterre vonatkozik az ajánlatkérés. És még inkább az, hogy egyszerre egy teherautónak hány köbmétert kell kivinnie. Ez a beruházás volumenétől, a munkaterület adottságaitól vagy esetleg valamilyen speciális technológia alkalmazásától is jelentősen függhet. Ha a szállítás a teherautó maximális kapacitását jelenti, akkor lényegesen kedvezőbb szállítással együtt megadott mixerbeton árak adhatók egy ajánlatban, mint akkor, amikor csak pár köbmétert kell egy alkalommal az építkezésre juttatni.


nov 15 2016

Homokos talajon.

27.jpgMixerbeton Vecsés külterületére szállítva egy vállalkozás telephelyének kibővítéséhez. A laza, homokos talajnak és a szűk kapubejárónak köszönhetően sajnos csak nagy erőfeszítések árán volt képes a teherautó a mixerbeton szállítás sikeres befejezésére. Egy másik munkagép segítségével ugyan, de sikerült bejutnia a kerítésen belülre és ott a tervezett helyére engedni a megrendelt mixerbeton mennyiséget. A következő betonozást majd csak akkor lehet beütemezni, ha a bejárat ezeknek a munkagépeknek is megfelelően lesz átalakítva.


júl 15 2016

Tizenkettedik kerület.

24.jpgBuda, tizenkettedik kerület. Mindig izgalmas ide a mixerbeton szállítás. Gyakran találkozni keskeny, kanyargós alig belátható útszakaszokkal errefelé. Nem is beszélve a domboldalra épített jókora ingatlanokról, amihez a mixerbeton kiszállítása néha okoz némi fejtörést a kivitelezőnek és a gyártónak egyaránt. Ennél a munkánál van egy pumix is a mixer háta mögött, de akkora hely már nem volt sajnos az épülő ház és az úttest között, hogy mindkét teherautó egyszerre elférjen rajta. Ezért körülbelül tíz percre elfoglalta az egyik sávot a mixer, amíg kiürült belőle a hat köbméter mixerbeton. Szerencsére a munka idején nem volt nagy személyautó forgalom.


jún 05 2016

Ráfordulás a kapura.

A széles budapesti utcákban meg lehet azt csinálni, hogy a mixerbeton szállítás alkalmával a teherautó bemegy a telekre annak kapuján keresztül. Sokszor fordul ez elő például akkor, amikor a mixerbeton Budapest XVIII. kerület déli részébe kerül kiszállításra. Szükség van azonban hozzá egy olyan széles utcára, amiről kellő szögben tud ráfordulni a jármű a kapura. Ennek a szögnek megközelítőleg kilencven fokot kell bezárnia a kerítéssel. Ha ez nincs meg vagy a kapubejáró nincs négy vagy még inkább öt méter széles, akkor szinte kizárt, hogy a mixerbeton ilyen módon bekerüljön a kerítésen belülre.


máj 05 2016

Pontos árajánlat kérés.

Az árajánlat kérésben azért célszerű pontosan megadni, hogy hova szeretne betont rendelni a vásárló, mert így az ajánlatban kapott mixerbeton árak biztosan tartalmazni fogják a szállítás költsége mellett a behajtási engedély díját is. Az ugyanis eltérő lehet attól függően, hogy milyen súlykorlátozás alá esik az adott útszakasz. A nem budapesti megrendelések esetében ez másképp van. Ezeknél szinte mindig helyben kell megkérni az engedélyeket méghozzá személyesen befáradva a helyi hivatalba. Az ide megadott mixerbeton árak általában nem tartalmazzák a helyi behajtási díjat. Ilyenkor ez külön jelezve is van az ajánlatban.


ápr 05 2016

Nehéz megközelítés.

A mixerbeton szállítás jóval egyszerűbb egy építési területre, mint egy már lakott, kerítéssel körbevett, rendezett állapotú ingatlan udvarára. Utóbbinál nem hajthat csak be egyszerűen a mixer a ház mellé, ha a telek hátsó részén például egy medence alapját kell kiönteni. Pumpa kell hozzá, ha akkora mixerbeton mennyiségről van szó, hogy azt túl sokáig tartana betalicskázni az utcáról. Sok esetben azonban ez sem elég, mert az épület és a körülötte lévő növények és fák miatt még toldócsöveket is fel kell rakni a pumpa végére, hogy beérjen egészen a munkaterületig.


már 25 2016

Elkerülendő útvonalak.

Azoknál a szállítási címeknél, amelyek csak olyan útvonalon közelíthetők meg, melyeken reggelente gyakran van forgalmi torlódás, célszerű ezt az időpontot elkerülni mixerbeton szállítás közben. Ez legfőképpen a budai városrész egyes területeire jellemző. Ide például egy autónyi mixerbeton mennyiség esetén a kora reggeli szállítási időpont a javasolt, nagyobb munkánál pedig, ahova egymást követve több teherautó is visz majd szállítmányt, a dugó enyhülését követően célszerű elkezdeni a munkát. Könnyen megközelíthető szállítási címeknél viszont, ha például a mixerbeton Budapest XVII. kerület egyik utcájába kerül szállításra, szinte bármelyik időpontra lehet rendelést leadni.


jan 05 2016

Meredek vagy sík szállítási cím.

Csak meredek útszakaszon keresztül megközelíthető szállítási cím esetén általában kevesebb ckt beton kerül felrakásra egy billenőplatós teherautóra, mintha csak sík területre kellene azt leszállítani. Még akkor is, ha egyébként a maximális rakott súly miatt még többet is vihetne a teherautó. Azért, hogy el ne akadjon vagy le ne folyjon a platóról a ckt beton, inkább csak a biztonságosan szállítható mennyiség kerül felrakásra. Ez általában a szállítás megkezdése előtt egyeztetésre kerül a vásárlóval is.


süti beállítások módosítása