már 25 2015

Mixer beton ürítésnél csak az első óra ingyenes.

A betonozási költségek figyelembe vételénél ügyelni kell arra, hogy a megrendelt mixer beton pénzbe kerülő ürítési díjából csak az első órát tartalmazza a mixer beton ár! Ha ezt meghaladja a felhasználás folyamata, akkor azért külön fizetni kell a megrendelőnek. A mixer motorjának ugyanis folyamatosan járnia kell ahhoz, hogy a beton tárolására szolgáló úgynevezett dobot forgatni tudja. Ha ezt nem tenné, akkor rövid idő alatt minőségromlást szenvedne a benne lévő mixer beton, egy bizonyos időn túl pedig már bele is kötne. Ezt csak fáradtságos munkával lehet kivésni kézi erővel. Ennek a költségét egy óra meghaladása esetén már a megrendelőnek kell viselnie.


feb 25 2015

Mixer beton a Porotherm tetejére.

7.jpgA Porotherm tetejére vékonyabb, a gerendáknál már körülbelül húsz centiméter vastag mixer beton réteget kap hamarosan ez a födém. Erre a célra maximum tizenhat milliméteres legnagyobb kavicsméretű adalékanyagból készített beton használata a javasolt. Ezek a mixer beton árak pár száz forinttal többe kerülnek köbméterenként mintha huszonnégy milliméteres kavicsból lenne keverve, de ez a költség elkerülhetetlen ahhoz, hogy minden apró rést hézagmentesen ki tudjon tölteni a felhasználás után a keverék.


nov 15 2014

Szűk kapubejáró.

4.jpgA szűk kapubejáró miatt csak egy pumpa segítségével tudott az udvar végébe is eljutni a mixerbeton. Nem fért be ugyanis a három méter széles mixer a két méter nyolcvan centiméteres bejáraton. Ahhoz pedig túl nagy mennyiségről volt szó, hogy gazdaságos legyen betalicskázni az egészet, mert az első óra után fizetendő mixer állásidő díja többszöröse lett volna a mixerbeton pumpálás költségének. Így viszont egy pár óra alatt megtörtént a tizenkét köbméter mixerbeton elterítése és a felhasználás befejezte után még egy másik munkára is maradt idejük a kivitelezést végző kőműveseknek.


okt 25 2014

Ha nincs eltakarva a beton felülete.

Szinte minden mai épület kihagyhatatlan és statikailag rendkívül jelentős része a vasalt beton. A legnagyobb mennyiséget általában az alapjának és a födémének az elkészítéséhez használják fel, de igen gyakran készítenek belőle például járdát, kerítést vagy mondjuk támfalat. Az elmúlt években már egyre gyakrabban az is előfordul, hogy egy komplett házat készítenek beton felhasználásával, beleértve a falakat és a tetőt is. Nem ritka az ilyen esetekben az sem, hogy nem takarják el a beton felületét vakolattal vagy festékkel. Az így kapott különleges falfelület egyedi megjelenést kölcsönöz a modern építészeti megoldásokat kedvelő megrendelő otthonának.


okt 15 2014

Pincefödém és szerelőbeton.

2.jpgPincefödém és szerelőbeton készítéséhez egyszerre lett szállítva mixerbeton Budapest XVII. kerületébe. Ugyanis még a sávalap beöntését megelőzően egy pince megépítése is megtörtént, aminek az alapjához és a falaihoz szintén mixerbeton került még korábban felhasználásra. A pincefödémet és a szerelőbetont is ugyanarra a magasságra kellett elkészíteni, ezért egyszerre is be lehetett őket önteni. Csak két oldalról lehetett megközelíteni mixerekkel az alapot, ezért egy pumix-ot is igénybe kellett venni a teljes felület mixerbetonnal való szakszerű beöntéséhez.


okt 05 2014

F3-as mixerbeton.

1.jpgEz egy tartószerkezet alapjának elkészítése F3-as mixerbeton felhasználásával. Azért praktikus az ilyen típusú munkához ez a konzisztencia, mert itt csak a az alap oldalának a felső negyedét határolja zsalutábla, az ez alatti résznél a kiásott alap fala fogja betölteni ezt a funkciót. Ott minden egyenetlenséget, rést teljesen ki tud tölteni és a vasalás szélét is zárványok nélkül tudja betakarni a mixerbeton. Természetesen az sem elhanyagolható, hogy sokkal gyorsabban végezni lehet a bedolgozásával mint ha csak F2-es konzisztenciáról lenne szó.


sze 05 2014

Mixerbeton bedolgozás lapvibrátorral.

20140417318.jpgHa már az előre meghatározott szintre van engedve a mixerbeton, akkor a kivitelezést végző csapat egyik fele megkezdheti a még képlékeny beton felületének kialakítását egy lapvibrátorral. Ez az eszköz amellett, hogy szép simává alakítja az anyag felületét, még a szakszerű bevibrálását is elvégzi egyszerre. Ilyenkor a kiszállítást úgy kell összehangolnia az betonüzemnek, hogy pont a bedolgozás ütemének megfelelően érkezzenek a helyszínre a mixerek még akkor is, ha például a mixerbeton Kistarcsa területén belül kerül majd felhasználásra. Sem a túl sűrűn érkező szállítmányok nem megfelelőek a szakszerű munkavégzéshez, sem a túl ritkán érkezők.


aug 25 2014

Alapbeöntés csak mixerrel.

Amikor egy több tíz méter hosszú alap kerül beöntésre közvetlenül a mixerből, akkor nem kell folyton megállnia a teherautónak méterenként a mixerbeton kiengedéséhez a felhasználás alatt. Lehet egyszerre(természetesen csak nagyon lassan) menni és engedni is. Ilyenkor a teherautó sofőrje vezet párhuzamosan az alap mellett olyan közel, amennyire csak lehet. Ez a távolság mindig változik a talaj minőségétől és az alap mélységétől függően. A legfontosabb szempont mindig az, hogy nehogy a mixer súlyától esetleg beszakadjon. A mixerbeton kiengedését vagy éppen a megállítását ilyenkor az egyik munkás végzi egy a teherautó hátsó részén lévő kar előre-hátra mozgatásával.


júl 25 2014

Könnyűbeton.

Szűk padlásterekbe gyakran kerül könnyűbeton beszivattyúzásra. Ilyen helyeken általában csak egy helyen van megbontva a tető és a pumix gémjével nem lehet a munkát teljesen elvégezni. Kell rárakni csöveket is, hogy bent mindenhova eljuthasson a könnyűbeton. A kivitelezést végző vállalkozásnak ilyenkor kell egy-két segédmunkást arra is alkalmaznia, hogy a munka közben ezeket a csöveket mozgassák, pakolják. Nem egyszerű feladat a könnyűbetonnal teli csöveket folyamatosan tartani, ezért a lehúzását végző kőművesek segítség nélkül ezt nem tudják egymaguk a felhasználás során elvégezni. Minél gyorsabban van mozgatva a cső, annál rövidebb ideig kell a helyszínen tartózkodnia az óradíjban fizetendő pumix-nak.


júl 15 2014

Mixerbeton Nagytarcsa.

DSC_0035.jpgMostanában nem ritka a laza talajú építési telkeken, hogy a tervező nem a hagyományos értelemben vett egyszerű sávalapot ír elő a kivitelezőnek, hanem egy két ütemben elkészítendő alapot tervez oda. Az alsó részbe nem kerül betonvas és nem túl magas minőségű mixerbeton megy bele. Az ennek a tetejére ráöntött gerenda viszont már vasalva van és egy erős, szerkezeti betonból van elkészítve miután teljesen körbe lett zsaluzva. Itt a mixerbeton Nagytarcsa Budapest 16. kerületéhez közelebb eső felére lett leszállítva és egy családi ház építése volt a felhasználás célja. Mivel mixerrel nem lehetett körbejárni az alapot, egy pumpával lett a helyére szivattyúzva.


jún 26 2014

Télen magasabbak a mixer beton árak.

Télen, ha tartósan nulla fok alatt marad a hőmérséklet még napközben is, akkor a mindenképpen szükségessé válik a frissen beöntött vasbeton szerkezet melegen tartása! Monolit födémeknél például ezt úgy lehet a legszakszerűbben elvégezni, hogy miután a mixer beton beöntésre került a zsaluzatba az alatta lévő helységek ablakait be kell fóliázni légmentesen és egy hőlégbefúvóval melegíteni kell bent a levegőt. Ezt minimum három napig, de igazából a szerkezet huszonnyolc napos koráig kellene végezni ha csak közben enyhébbre nem fordul az idő. Természetesen a mixer beton árak is megemelkednek télen a hozzáadott kötésgyorsító folyékony adalékok miatt.


ápr 29 2014

Munkagép javítás.

DSC_0020.jpgMivel munkagépek végzik a mixerbeton szállítását és a pumpálását is, néha előfordul, hogy a munka közben egyikük váratlanul meghibásodik. Rendszeres ellenőrzéssel ezek az esetek csökkenthetők, de teljesen nem zárhatók ki. A legtöbb meghibásodás ami elő szokott fordulni ugyanis előre nem látható okok miatt szokott bekövetkezni. Ez lehet dugulás vagy egy egyszerű anyagfáradás is. Erre a gépkezelők fel vannak készülve szerszámokkal és olyan pótalkatrészekkel, amelyeknek cseréjére gyakran van szükség tapasztalatuk szerint mixerbeton felhasználás közben. Néha pedig a nagy erőhatásoknak köszönhetően egyszerűen szétcsúszik vagy elmozdul egy alkatrész, ami ha tapasztalt a sofőr gyorsan kijavítható a probléma beazonosítása után.


már 30 2014

Födém megerősítés.

Fotó411.jpgMeg kellett oldani egy régebben épített társasház tetőterében egy födém megerősítést, mivel az eddig nem használt szinten lakótér kialakítását szerették volna megvalósítani a tulajdonosok. A mixerbeton Budapest XIV. kerület egy igen forgalmas utcájából került bepumpálásra egy harminckét méteres pumix gémjén keresztül. A mixerbeton egy ötven centiméteres résen lett beengedve a felhasználás helyére, amit a tető cserepeinek megbontásával alakítottak ki a ház tetején. A tető alatt még pár méter gumicsövet is használni kellett a kőműveseknek, hogy ne csak egyetlen kupacba engedje be a munkagép az anyagot, hanem a sarkokba is pumpálva juthasson el.


már 10 2014

Késő délutáni sávalap öntés mixerbetonból.

cimg0735.jpgLeggyorsabb módja egy sorház alapöntésének, ha készen érkezik hozzá a betongyárból a szükséges mixerbeton mennyiség. Csak körbe kell folyatni a kiásott és bevasalt alap mentén, ameddig az az előre bejelölt magasságig meg nem telik. Ennél a munkánál is így tett az évek óta generálkivitelezéssel foglalkozó vállalkozó. A mixerbeton Budapest XXI. kerület leggyorsabban fejlődő részén, a késő délutáni órákban lett bedolgozva. Egy pumix szivattyúzta a sávalapba, bár ez a képen már nem látszik, csupán a mosás helyére emlékeztet egy nem túl nagy víztócsa. Másnap reggel el is kezdték rárakni a két sor zsalukövet, melybe szintén mixerbeton lett felhasználva pumix segítségével.


feb 09 2014

Medencéhez is jól jön a mixerbeton.

Fotó483.jpgMedence építésével foglalkozó vállalkozások is előszeretettel veszik igénybe a mixerbeton előállításával foglalkozó üzemek szolgáltatásait. Nem ritka, hogy a felhasználás előtt az üzem egyik alkalmazottjának helyszíni bejárást kell tartania a munkaterületen a későbbi problémamentes és nem mellesleg gyors munkavégzés előkészítése érdekében. Ennél a munkánál a mixerbeton Pécel egyik utcájában lett egy medence aljába szivattyúzva egyenesen az úttestről, mivel a már évekkel korábban elkészült ház és a hozzá tartozó kert nem tette lehetővé a munkagépeknek, hogy közvetlenül a medence mellé álljanak. Speciális receptúrájú mixerbeton igénye volt a megrendelőnek, melyet a gyár készséggel teljesített.


süti beállítások módosítása